Hírek


Fiatalokkal az egészségért
2018. november 06. 21:48
2010 óta szervezi meg közösen a Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezete és a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a „Fiatalokkal az egészségért” elnevezésű vetélkedőjét szekszárdi középiskolások számára. A mai versenynek az Új Nemzedék Központ Közösségi Tér, ismertebb nevén a Placc adott otthont.

A vetélkedő célja a fiatalok egészséges életmódra nevelése, egészségügyi, katasztrófavédelmi ismereteinek bővítése. Az idén a versenyzőknek hat feladat során kellett bizonyítaniuk tudásukat, ügyességüket, rátermettségüket Pilisi Edit, a vetélkedő háziasszonya előtt. Volt teszt és keresztrejtvény, tisztában kellett lenniük azzal, hogy melyik szervük hol található és milyen funkciókat lát el, magyarázkodniuk is kellett, és az is kiderült ma déltán, hogy melyik csapat a legsportosabb. 

A dr. Grósz László urológus főorvos, dr. Balázs Gábor tű. ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató és dr. Ackermann Zsuzsanna tű. alezredes, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője alkotta háromtagú zsűri szigorú pontozását követően kialakult a sorrend, melyből a Bezerédj István Szakközépiskola „Ozmózis” nevű csapata került ki győztesen. A második és harmadik helyezett között mindössze egy pont döntött, a képzeletbeli dobogó második fokára az I. Béla „Fitt-lesz” elnevezésű formációja, míg a harmadikra az egészségügyisek „Mentőangyalok” nevezetű triója álhatott fel. Az Ady „Anti-biotikum” és a Kolping „Vércsék” nevű csapata sem sokkal maradt le a dobogósoktól.

Az idén sem távozott senki üres kézzel, az érméket, okleveleket és díjakat Szikla József, a Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezetének vezetője adta át. A győztes csapatnak a Tolnai Népújság különdíjat ajánlott fel, melyet Hanol Erzsébettől vehettek át.


 

Kapcsolódó képek:

Fiatalokkal az egészségért Fiatalokkal az egészségért Fiatalokkal az egészségért
>>> További képek a galériában <<<