Hírek


Biztonságban a fesztiválokon is
2019. július 11. 14:19
A szabadtéri rendezvények és fesztiválok megrendezése komoly előkészületeket igényel a szervezőktől és a hatóságoktól egyaránt. A katasztrófavédelem hatósági szakemberei nemcsak ellenőrzik a rendezvényeket, hanem már a tervezési szakaszba is bekapcsolódnak azért, hogy a fesztiválozók a lehető legnagyobb biztonságban szórakozhassanak.

Általánosságban elmondható, hogy a rendezők ügyelnek a fesztiválozók biztonságára, csak kisebb hiányosságokat tártak fel a katasztrófavédelem szakemberei az ellenőrzések során.

A legfontosabb, hogy a fesztiválozók veszély esetén a lehető leggyorsabban el tudják hagyni a helyszínt. Ehhez jól kivilágított, sötétben is látható táblákon és kivetítőkön jelzett menekülő útvonalakra van szükség. A húszezer négyzetméternél nagyobb területen, vagy tízezernél több látogatót fogadó rendezvényeken kétméteres, jól látható helyeken felállított kivetítőkön mutatják be, mit kell tenni veszély esetén.

A fesztiválokon megfelelő létszámú és felkészített biztonsági személyzetet kell foglalkoztatni, veszély esetén az ő utasításaikat kell követni. A katasztrófavédelem, a meteorológiai szolgálat és a fesztiválok szervezői folyamatos kapcsolatban vannak. Ha az időjárás indokolttá teszi, akár le is állíthatják a rendezvényt. Néhány egyszerű szabály betartásával mindenki biztonságban szórakozhat: 

  1. A sátrat csak a kijelölt helyen szabad felállítani. A sátor felállítási helyét úgy kell megválasztani, hogy ne legyenek a sátor felett és annak közelében instabil tárgyak, veszélyes fák.
  2. A sátrat merevítőkkel, cövekekkel megfelelően rögzíteni kell, hogy a szél ne tudja felkapni azt.
  3. Az eső önmagában nem veszélyes, viszont ha tömegben esernyőt használunk, az már balesetet okozhat. Aki nem akar megázni, vigyen magával esőkabátot, az esernyőt hagyja otthon. Egy gumicsizma is hasznos lehet azoknak, akik több napot töltenek egy fesztiválon.
  4. A tömeg a tolakodástól nem fog eloszlani. Egy fesztiválon mindig a tömeg jelenti a legnagyobb veszélyt. Vihar, vagy más baj esetén nem szabad pánikba esni és másokon átgázolva menekülni, hanem a biztonsági személyzet utasításait kell követni. A helyszínt a menekülési útvonalakon lehet a leggyorsabban és legbiztonságosabban elhagyni. Közben ne feledkezzünk meg másokról sem, figyeljünk egymásra, így elkerülhetőek a balesetek.
  5. Senki ne meneküljön vihar idején fa alá. Ott nemcsak a villámcsapás jelent veszélyt, hanem a szél kicsavarhatja a fát is, vagy ágak törhetnek le róla.
  6. A színpad közelébe sem tanácsos menekülni. A színpadokon ugyan van villámhárító, de erős szél estén balesetveszélyes lehet a felépített technika.
  7. Nem szabad a kiáramló tömeggel szemben haladni, a tömeg szélén haladva próbáljunk meg kiválni belőle.
  8. A telefon nem csak arra jó, hogy fotózzunk és videózzunk vele. Ahelyett, hogy a közösségi oldalakon posztolunk, baj esetén segítsünk másokon és hívjunk segítséget a 112-es segélyhívó számon.
  9. Fesztiválokon csak a kijelölt tűzrakóhelyeken szabad tüzet gyújtani, ott is csak akkor, ha ezt nem tiltja a fesztivál házirendje. Grillezés és sütögetés helyett válasszuk az étkezőbódék egyikét. A fesztivál területén a tűzvédelmi előírások megismerése és betartása kötelező.
  10. A fesztivál területén található erdőkben, mezőgazdasági táblákon és azok húszméteres környezetében ne gyújtsunk rá és ne rakjunk tüzet.
  11. Üveghulladékot se dobjunk el a szabadban, mert a nap sugarait összegyűjtve, nagyítóként tüzet okozhat.
  12. Fesztiválon se dobjunk el égő csikket.
  13. Ha tüzet vagy annak közvetlen veszélyét észleljük, jelezzük azt a biztonsági személyzetnek.
  14. Ne akadályozzuk a tűzoltók, a mentők és a rendőrök szabad mozgását.  

A kép illusztráció.