Évet értékelt az igazgatóság

2020. február 12. 14:36

Éves tiszti értekezlet keretében értékelte 2019-es tevékenységét február 12-én a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A Vármegyeháza dísztermében tartott rendezvényen dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott, Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, a társ- és együttműködő szervek vezetői, valamint az igazgatóság tiszti állománya vett részt. 

Dr. Balázs Gábor tű. ezredes, megyei igazgató beszámolója előtt az egybegyűltek az igazgatóság előző évi tevékenységét összefoglaló rövid videót tekinthettek meg. Ezt követően az igazgató az egyes szakterületek munkáját külön-külön kiemelve, a 2019-es célkitűzések tükrében sorra vette és értékelte a tavalyi év legfontosabb eseményeit. A beszámoló során kiderült, hogy az országos tendenciához hasonlóan Tolna megyében is nőtt a tűzesetek és csökkent a műszaki mentések száma, mindezek ellenére azonban összességében kevesebb beavatkozás történt, mint az azt megelőző évben. Az ezredes beszélt a tűzvizsgálatokról, a végrehajtott gyakorlatokról, amelyek esetében kiemelt cél volt, hogy minél valósághűbb környezetben rendezzék meg azokat. Szó volt az állomány, valamint a védelmi igazgatásban részt vevők számára szervezett felkészítésekről, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat és a mobil labor tevékenységéről, a hatósági területen végzett munkáról, a veszélyesáru-szállítás ellenőrzéséről, valamint a veszélyes ipari üzemek felügyeletéről. A lakosság felkészítését és tájékoztatását érintően az igazgató beszélt a Tolna Megyei Tűzmegelőzési Bizottság rendezvényeken való részvételéről, a közösségi szolgálatot teljesítő diákokról, valamint elismerően szólt az önkéntes tűzoltó egyesületek és mentőszervezetek munkájáról, amelyek működését a BM OKF évről évre több pályázati forrásból támogatja. Az igazgató mindezek mellett kiemelte a funkcionális területek támogató tevékenységét, tájékoztatott az elmúlt évi fejlesztésekről és beruházásokról. Balázs Gábor megköszönte minden együttműködő és társszervnek, a gazdálkodó, civil és karitatív szervezeteknek, hogy együttműködésükkel támogatták az igazgatóság munkáját, hozzájárulva a 2019. év sikereihez.

Dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató stabilnak és egyenletesen jó színvonalúnak értékelte az igazgatóság előző évi teljesítményét. Beszédéből kiderült, hogy 2019-ben országos szinten nőtt a beavatkozások száma, amelynek fő okaként a főigazgató a szélsőséges időjárási körülményeket jelölte meg. Az önkéntes tűzoltó egyesületek, önkormányzati tűzoltó-parancsnokságok és önkéntes mentőszervezetek tevékenységét a vezérőrnagy is kiemelte, majd hozzátette, a BM OKF fontosnak tartja támogatásukat. A tábornok külön kiemelte a tavaly immár második alkalommal megrendezett Kobo Toolbox tanfolyamot, amely nemzetközi szinten is növelte a szervezet ismertségét és elismertségét. A főigazgató gratulált és megköszönte az elvégzett munkát, majd útravalóként a vezetők figyelmébe ajánlotta, hogy a legfontosabb érték az ember, ezért felhívta figyelmüket az állománnyal való gondoskodás fontosságára.