Tűzoltó emlékhely létesült Szekszárdon

. .

Példaértékű az az összefogás, erőfeszítés, amit ennek az emlékhelynek a létesítése során, hivatásuk múltjának méltó megőrzéséért tettek itt Tolna megyében a tűzoltók és az igazgatóság munkatársai – hangzott el a Tűzoltó Emlékhely átadása alkalmából rendezett ünnepségen, pénteken délelőtt.

Tavaly, Szent Flórián napján a szekszárdi hivatásos tűzoltók akaratából és összefogásával Flórián szobrot avattunk a tűzoltóság épületének első emeletén. Ekkor fogalmazódott meg Czövek Szabolcs tű. törzsőrmesterben a gondolat, hogy jó lenne egy múzeumszerű hely. A gondolatot aztán tett követte, majd példaértékű összefogás, melynek eredményeként ma itt állhatunk, hogy a nagyközönség számára is átadjuk az emlékhelyet – kezdte beszédét dr. Balázs Gábor tű. ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató. A kiállított eszközök és felszerelések jelentős része Szabolcs saját gyűjteményéből valók, aki gyerekkora óta gyűjt régiségeket, világháborús relikviákat éppúgy, mint a múlt század eleji parasztság tárgyi emlékeit, vagy a hivatásához kapcsolódó régiségeket. Gyűjteménye első darabja egy réz sugárcső volt a XIX. század végéről. Az újabb és újabb darabok után többnyire az interneten kutat, de a szekszárdi laktanya alagsorából is kerültek elő olyan nem használt felszerelések – régi osztók, mélyszívók -, amelyek helyet kaptak a tárlaton. Nem beszélve a nyugállományú, egykori bajtársak, parancsnokok, munkatársak által felajánlott darabokról. A kiállított tűzoltó szekér Velencei István egykori tűzoltóparancsnoknak köszönhető. Az 1900-as évek elejéről fennmaradt szer a laktanya épülete előtt volt látható, ám ahhoz, hogy felkerülhessen az emeleti kiállítótérbe, darabjaira kellett szedni, így minden négyzetcentiméterét felújították: csiszolták, festették, fényezték. Nyolc tűzoltó több mint egy hónapon át dolgozott rajta, szabadidejüket nem sajnálva. Az igazgatóság a gondolat születésétől kezdődően támogatta az emlékhely létrehozását, megtaláltuk és biztosítottuk a legoptimálisabb helyszínt, és a lehetőségekhez mérten a felújításhoz szükséges anyagokkal és eszközökkel támogattuk a megvalósítást. Az igazgató elmondta, hogy bizonyára van ennél gazdagabb kiállítás, de olyan, amiben annyi szív lenne, mint ebben, egész biztosan nincs máshol. Ennek az emlékhelynek üzenete van, méghozzá az, hogy a gyűjtésnek és a fejlesztésnek még nincs vége, ez egy út eleje, amin tovább kell menni. Az emlékhely létrehozása azonban nem volt öncélú, a tárlatot főként gyermekeknek szeretnénk megmutatni, hogy ízelítőt adhassunk a tűzoltói hivatásról. Ha majd egy évtized múltán akár csak egy fiatal is az itt látottaknak és hallottaknak köszönhetően lesz majd tűzoltó, már megérte a fáradságot. Dr. Balázs Gábor megköszönte mindenkinek a munkáját, aki részt vett az emlékhely létrehozásában, és külön köszönetét fejezte ki a tűzoltók családjának, akik nélkülözték a családfőt, míg szabadidejét az emlékhely szebbé és jobbá tételére áldozta.

Az igazgató beszédét követően Dobson Tibor tű. dandártábornok, dr. Balázs Gábor tű. ezredes és Czövek Szabolcs tű. törzsőrmester átvágták a nemzeti színű szalagot a Tűzoltó Emlékhely bejárata előtt.

Bacsmai László plébános elmondta, hogy a tűzoltókról önkéntelenül József Attila Altató című verséből a „tűzoltó leszel s katona” kezdetű sor, mindkét hivatásról pedig a biztonság szó jutott eszébe. A plébános szerint ezzel az emlékhellyel a múltra emlékezünk, ami nagyon fontos, mert múlt nélkül nincs jelen és nem épül a jövő. A plébános azt is elmondta, hogy érdemes végignézni, hogy az elmúlt évszázadokban milyen hatalmas fejlődésen mentek keresztül a tűzoltók által használt eszközök, ugyanakkor közben nem szabad elfeledkezni a legfontosabb tényezőről, a humán erőforrásról, hiszen a legmodernebb munkaeszköz sem ér semmit, ha nincs olyan ember, aki azt jól tudja használni. Bacsmai László azzal bocsátotta útjukra a tűzoltókat, hogy a hivatásukban oltsák, a magánéletükben viszont élesszék a tüzet, és küzdjenek azért, hogy kiegyensúlyozott családi háttérből járhassanak dolgozni és minél hatékonyabban végezzék munkájukat, miközben nem feledkeznek meg elődeikről, akik megalapozták a mai tűzoltóság társadalmi megbecsülését. Beszédét követően a plébános megszentelte, dr. Kaszó Gyula vezető lelkipásztor pedig megáldotta az emlékhelyet.

A Magyar Tűzoltó Szövetség az emlékhely létesítése során végzett kiemelkedő tevékenységük elismeréseként elismeréseket adományozott, amit Dobson Tibor, a szövetség elnöke adott át. (Az elismerésben részesültek névsorát itt olvashatja.) Szekszárd Megyei Jogú Város emléklapját Ábrahám Sándor tű. alezredes tűzoltóparancsnok vette át Kővári Lászlótól, majd a „B” szolgálati csoport egy csokor virággal köszönte meg Schneiderné Erzsike önzetlen munkáját.

Tolna megye tűzvédelmének múltja jelentős, az önvédelmi szerveződésnek nagy hagyományai vannak, az országban elsők között alakultak itt önkéntes egyletek, és a megyei tűzoltó szövetség is az elsők között jött létre – hangzott el Réti Rezső muzeológus, a Katasztrófavédelmi Központi Múzeum munkatársának beszédében. A muzeológus azt is elmondta, hogy mivel itt Szekszárdon eddig nem volt a testület múltját bemutató kiállítás, elmondható, hogy a semmiből egy új világot teremtettek, méghozzá nem is akármilyet. A beszéd után Réti Rezső ünnepélyesen megnyitotta a kiállítást.

Kővári László pohárköszöntőjében gratulált az emlékhelyhez, majd a meghívott vendégek, családtagok, a tűzoltóság és az igazgatóság munkatársai Czövek Szabolcs tárlatvezetésével megtekintették az újonnan átadott Tűzoltó Emlékhelyet.

 

Az emlékhelyre szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt,  előre egyeztetett időpontban! Időpontegyeztetés céljából kérjük, hogy Ábrahám Sándor tű. alezredes tűzoltóparancsnokot keressék a 74/412-422-es telefonszámon.