Regionális szakmai nap Simontornyán

2021. június 07.

Június harmadikán, immár negyedik alkalommal került megrendezésre Tolna megyében a regionális szakmai nap, melynek ezúttal Simontornya város adott otthont.

A Fejér, Baranya, Somogy és Tolna megyei tagszervezetek képviselőit, valamint az RSOE vezetőségét a Simontornyai vár lovagtermében Torma József polgármester köszöntötte, aki beszélt a város múltjáról, a jelenéről és bemutatta a folyamatban lévő projekteket is. 

Dobai Sándor, az RSOE elnöke is üdvözölte a résztvevőket és nyitóbeszédében örömét fejezte ki, hogy a pandémiás időszak utáni első személyes találkozóra Simontornyán, gyönyörű műemléki környezetben kerül sor.  A 39. éve működő Egyesület életében is rendhagyó volt az elmúlt időszak, azonban bizakodva készülnek a jubileumi 40. év megünneplésére. 

Nagyné Borbandi Judit tűzoltó ezredes, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság gazdasági igazgatóhelyettese köszönetét fejezte ki azért, hogy a járványügyi veszélyhelyzetben az RSOE által szervezetett videokonferenciák a szakmai ismeretek elmélyítését nagyban segítették. A közös feladatok sikeres megvalósítása miatt Ezredes Asszony is fontosnak tartja a személyes kapcsolatokat, ezért a regionális szakmai napok megtartása kiemelt fontosságú. 

A program résztvevői a Simontornyai Vár igazgatója, Máté Imréné tárlatvezetésével megismerkedhettek a vár történelmével, majd a szakmai program a VR szemüvegek interaktív bemutatásával folytatódott.  

A lakástüzek megelőzése érdekében a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és az Országos Tűzmegelőzési Bizottság szakmai irányítása mellett az RSOE munkatársai 3D-s filmet készítettek.  A virtuális technológia segítségül hívásával olyan élményben lehet része a célközönségnek, mintha valóban részese lenne a körülötte zajló eseményeknek. A VR technológia fejlődésének köszönhetően a 360°-os kamerával forgatott film részletgazdagon mutatja be a váratlan lakástűz kialakulásának folyamatát és a lakóközösség biztonsága érdekében azonnal végrehajtandó teendőket.  A résztvevőknek lehetőségük nyílt a VR szemüvegek kipróbálására is. 

Dobai Sándor, elnök a rendezvény zárásaként megköszönte a szervezők munkáját.  A szakmai bemutató során szerzett ismereteket rendkívül hasznosnak értékelte, és örömét fejezte ki, hogy a VR technológia új színt hoz a polgárok biztonságáért végzett közös szolgálatban.

Szakmai nap