Az Ady Kadétok csapata nyerte a „Fiatalokkal az egészségért” vetélkedőt

2022. november 17. 16:34

A járványügyi veszélyhelyzetet követően ismét megrendezésre került a „Fiatalokkal az egészségért” elnevezésű vetélkedő a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezetének közös szervezésében. A versenynek a Babits Mihály Kulturális Központ adott otthont.

A szellemi és fizikai feladatokat is magába foglaló vetélkedőt szekszárdi középiskolások részére hirdetjük meg, célja a fiatalok egészséges életmódra nevelése, egészségügyi, katasztrófavédelmi ismereteinek bővítése. Idén négy csapat nevezett, akiknek hat feladat során kellett bizonyítaniuk tudásukat, ügyességüket, rátermettségüket. A vetélkedő háziasszonya Pilisi Edit volt.

A bemutatkozással kezdték a csapatok, versben, dalban és szavakkal mutatták be, hogy mi ihlette őket a csapat névadásánál, ezt követően egy harminc, az egészségmegőrzés, katasztrófavédelem, fogyasztóvédelem területére vonatkozó kérdéseket tartalmazó tesztet töltöttek ki a versenyzők. A harmadik állomásnál minden csapat húzott egy, a verseny szellemiségéhez igazodó fogalmakat tartalmazó szókártyát, és az egyik csapattagnak minél többet el kellett magyaráznia ezekből. A legösszetettebb feladat során a belső szerveket kellett megnevezniük és elhelyezniük egy torzón, majd az elhangzó állítások számát a megfelelő szervhez illesztették. Természetesen a szokásos matematikai feladat sem maradhatott el. Végül, az elfáradt végtagok frissítéseként egy kis sport következett, nevezetesen fekvőtámasz, négyütemű fekvőtámasz és fal mellett támaszkodás.

Zsűri előtt

Dr. Grósz László urológus főorvos, dr. Balázs Gábor tűzoltó dandártábornok, megyei katasztrófavédelmi igazgató és dr. Ackermann Zsuzsanna tűzoltó alezredes, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője alkotta a háromtagú zsűrit, akik idén sem kímélték a versenyzőket, szigorú pontozásuk eredményeként kialakult a végleges sorrend. 2022-ben az szekszárdi Ady Endre Technikum és Kollégium Ady Kadétok csapata végzett a dobogó legfelső fokán.

Senki nem távozott üres kézzel, az érméket, okleveleket, díjakat és különdíjakat Szikla József, a Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezetének vezetője adta át. A Mathias Corvinus Collegium különdíját a zsűri a Kolping Iskola Egészségtámogatók néven induló hölgyeinek ítélte meg.

Fotó: Tolna MKI