Simontornyán mérték össze tudásukat az önkéntes tűzoltók

2023. június 06. 12:55

A Tolna Vármegyei Tűzoltó Szövetség, Simontornya Város Önkormányzata és a Simontornyai Önkéntes Tűzoltó Egyesület június harmadikán rendezte meg a vármegyei önkéntes tűzoltóversenyét Simontornyán, a város sportpályáján.

Szombaton Tolna vármegye tűzoltó egyesületeinek 21 csapata, valamint a CTIF versenyszám további 7 ifjúsági csapata sorakozott fel a rajtvonalnál. A versenyt Torma József, Simontornya Város polgármestere nyitotta meg, akit örömmel töltött el, hogy idén a városuk biztosíthatta a helyszínt ennek a nagyszerű közösségkovácsoló rendezvénynek. Gergelics István, a Tolna Vármegyei Tűzoltószövetség elnöke is köszöntötte a résztvevőket, hangsúlyozta az önkéntesség szerepének fontosságát a mai felgyorsult világunkban. Elmondta, hogy büszkeséggel tölti el, hogy a tavalyinál is több csapat nevezett a versenyre. A startpisztoly eldörrenését megelőzően Bán Attila, a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltósági főfelügyelője is csatlakozott ez előtte szólókhozbemutatta a verseny bíráit, technikai információkkal tájékoztatta a résztvevőket továbbá sok sikert és balesetmentes szerelést kívánt a versenyszámok teljesítéséhez.

Simontornya verseny

A rendezvény vendégei 1955-ös és 2012-es születésű tűzoltót is láthattak szaladni tömlőkkel a kezükben. A különböző látványos szerelési feladatok mellett természetesen a népszerű kismotorfecskendő-szerelés is szerepelt a versenyszámok között. A legfiatalabbak pedig a CTIF versenyszámban tették próbára erejüket és tudásukat.

Az eredményhirdetésnél Dr. Hábermayer Tamás tűzoltó ezredes köszöntötte az versenyzőket. A Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettesét örömmel töltötte el, hogy az önkéntes tűzoltók is figyelmet fordítanak megfelelő erőnlét szinten tartására, továbbá hogy súlyosabb sérülés nélkül térhetett valamennyi versenyző haza.

Simontornya verseny

Torma József külön köszönetét fejezte ki azoknak a polgármestereknek, akik a településük egyesületeivel közösen érkeztek, és vettek részt a nagy melegben az állóképességet próbára tevő versenyszámokban. Nagyszerű törekvésnek tartja azokat a megmozdulásokat, amelyek a közösséget helyezik előtérbe, azokat az alkalmakat, amikor tapasztalataikat személyesen oszthatják meg egymással az emberek, jelen esetben az önkéntes tűzoltók.

A Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ezúton fejezi ki gratulációját valamennyi szabadidejét, a tűzoltóhivatásnak szentelő versenyzőnek. Köszöni az eddig munkájukat, továbbá kíván sok erőt és jó egészséget a jövőben, a hivatásos szervek munkáját támogató önkéntes tűzoltóknak és a feltörekvő, utánpótlás nemzedéknek.

Simontornya verseny

Eredmények:

Simontornya eredmények

Fotó: Köves Péter