Az elmúlt 48 óra történései

2024. szeptember 25. 11:50

Hat esetben szabadtéri tűzesetek, három alkalommal közlekedési balesetek adtak munkát a tűzoltóknak, mialatt a dunai árhullám csendben levonul Tolna vármegyéből is.

Hat tűzesethez és hét műszaki mentéshez vonultak vármegyénk tűzoltói az elmúlt két nap leforgása alatt, míg egy-egy szolgálati csoport a dunai árhullám levonulását monitorozza. Figyelőszolgálatok biztosításával felügyeli a katasztrófavédelem az árhullám tetőzését követő napokat. Hétfőn és kedden is több, mint kétszázan kísérték figyelemmel a Duna Tolna vármegyei szakaszának vízállását, a kockázati helyszínek értékelését a közfoglalkoztatottakkal és polgárőrökkel kiegészült katasztrófavédelmi, továbbá vízügyi szakemberekből álló csapat. A terhelés alatt álló ideiglenes védműveket előre bekészített homokzsákokkal bordás megtámasztást alkalmazva erősítették meg a védekezésben résztvevők, míg az összegyűlt vizek átemelését szivattyúk biztosították az elmúlt napokban. Vármegyében fokozatosan húzódik vissza a megáradt Duna, a part közeli ingatlanoknál szemmel láthatóan is csökken a víz magassága.

Dunai árhullám

Jelentősebb tűzoltói beavatkozások:
Három hektáron égett a tarló hétfő délután Pálfán, az Ady Endre utca végénél. A szabadtéri tűzesethez a sárbogárdi hivatásos és a simontornyai önkéntes tűzoltók vonultak, akik két vízsugár és kéziszerszámok segítségével oltották el a lángokat, amelyek megfékezésében egy erőgép is támogatta a beavatkozást.

Több, mint egy hektáron égett le füves terület hétfő délután Egyházaskozáron, a Rákóczi utcában. A tűzeset helyszínére a dombóvári hivatásos tűzoltók vonultak, akik a még izzó részeket egy vízsugár és kéziszerszámok segítségével oltották el.

Napraforgó aratása közben gyulladt ki egy kombájn és a közvetlen környezete hétfő délután Tamásiban, Szemcsepusztán. A tűzesethez a tamási önkormányzati tűzoltók mellett a dombóvári hivatásos egységeket riasztották, akik egy vízsugár és kéziszerszámok segítségével oltották el az izzó, égő részeket.

Kombájn tűzeset

Árokba hajtott, majd felborult egy személyautó kedd este Tamásiban, a 61-es számú főút 52. kilométerénél. A baleset helyszínére a tamási önkormányzati tűzoltók vonultak, akik a kerekeire állították a járművet. A balesetben érintett egyetlen utas sértetlenül szállt ki a gépkocsiból.

Fotó: Dombóvári HTP és Tolna VMKI