Díjazták vármegyénk legkreatívabb diákjait

2026. május 21. 16:03

Gyerekzsivajtól volt hangos a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Wesselényi utcai épülete május 21-én délután, az alkotói pályázat vármegyei eredményhirdetésén.

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság idén immár tizenharmadik alkalommal hirdette meg alkotói pályázatát. A 2026-os év témája „A tűz nem játék” volt, amelyre három korcsoportban nevezhettek a gyerekek kézműves alkotásokkal, emellett idén először fotókategóriában is lehetett pályázni.

A fiatalok rajzokon, festményeken, plakátokon, lapbookokon és különféle háromdimenziós alkotásokon keresztül mutatták be, miként látják a játék és a biztonság kapcsolatát, illetve hogyan lehet játékosan tanulni a tűzvédelemről. A fotókategóriában a pályázók saját készítésű képeikkel örökítettek meg egy-egy különleges pillanatot, eseményt vagy élethelyzetet a témához kapcsolódva.

Tolna vármegye évről évre szép eredményeket ér el az országos megmérettetésen is. A pályaművek ezúttal is bizonyították a gyerekek fantáziáját, kreativitását és elhivatottságát.

A Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Tolna Vármegyei Tűzmegelőzési Bizottság által szervezett területi díjátadót Szekszárdon rendezték meg. A résztvevőket Bán Attila tűzoltó ezredes, az igazgatóság tűzoltósági főfelügyelője és a pályázat főszervezője köszöntötte, majd egy képes prezentáció keretében bemutatta az idei év legkiemelkedőbb alkotásait. Elmondta, hogy az idei évben különösen nehéz feladat volt kiválasztani a legjobb pályaműveket, hiszen összesen 352 alkotás érkezett a vármegyéből.

Bán Attila

A szervezők köszönetet mondtak a felkészítő pedagógusoknak, a szülőknek, a támogatóknak és minden pályázónak, akik munkáikkal ismét emlékezetessé tették a versenyt. A támogatók értékes díjakkal jutalmazták a gyerekeket, míg Tolna Vármegyei Önkormányzat elnöke, Orbán Attila, a Tolna Vármegyei Tűzmegelőzési Bizottság társelnöke külön emléklappal kedveskedett a résztvevőknek.

Résztvevők

A legkreatívabb iskola címet idén a tolnai Wosinsky Mór Általános Iskola Eötvös utcai tagintézménye nyerte el 149 beadott pályaművel, míg az egyéni helyezettek a csatolt táblázatban tekinthetők meg. A Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság gratulál valamennyi résztvevőnek.

A rendezvényt Gaszner Róbert tűzoltó alezredes, a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese zárta, aki ismételten köszönetét fejezte ki a pályázóknak, a felkészítőknek és a támogatóknak.

Gaszner Róbert

Fotó: Tolna VMKI


Kapcsolódó dokumentumok:

Eredmények, támogatók (2026.05.21.)