Kilencven éve a közösség szolgálatában

2026. augusztus 31. 12:18

Fennállásának kilencvenedik évfordulóját ünnepelte szombaton a Gyönki Önkéntes Tűzoltó Egyesület. A jubileumi tűzoltónap nemcsak a kilenc évtizedes múltról, hanem az önkéntességről, az összetartozásról és a következő nemzedékről is szólt.

Koszorúzással vette kezdetét augusztus 29-én a Gyönki Önkéntes Tűzoltó Egyesület jubileumi rendezvénye a tűzoltószertárnál. Domokos József, az egyesület elnökének rövid eligazítását követően tűzoltógépjárművek vonultak végig a településen, majd a Dózsa téren folytatódott az ünnepi program.

A Mecseknádasdi Tűzoltó Zenekar által előadott Himnuszt követően Téli Róbert, Gyönk polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Beszédében személyes emlékein keresztül idézte fel az egyesület közelmúltját, saját, immár tízéves egyesületi tagságát, valamint azt is, mit jelent számára és a település számára az önkéntes tűzoltói szolgálat. Felidézte az egyesület újjászervezésének időszakát, megemlékezve Wilhelm Ferenc kezdeményező szerepéről, valamint Bíró Gábor és Domokos József munkájáról is.

Téli Róbert

A Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság képviseletében Dávid Sándor tűzoltó alezredes, a Dombóvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnoka köszöntötte a jubiláló egyesületet. Beszédében hangsúlyozta, hogy bár a hivatásos tűzoltóegységek Gyönktől távolabb állomásoznak, a település lakói az elmúlt kilenc évtizedben számíthattak a helyi önkéntesekre. Munkájukkal generációkon át járultak hozzá Gyönk és környéke biztonságához.

Szabó Tamás, a Tolna Vármegyei Tűzoltó Szövetség elnöke az önkéntes tűzoltói közösség egyik legfontosabb erejéről, az egymás iránti bizalomról és segítségnyújtásról beszélt. Felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt néhány szomszéd beszélgetéséből indult el az a folyamat, amely végül az egyesület újjászerveződéséhez vezetett. Az összetartás példájaként említette a kurdi önkéntes tűzoltók segítségét is, akik eszközökkel és biztatással támogatták gyönki bajtársaikat.

Szabó Tamás

Az elnök külön szólt az utánpótlás-nevelés jelentőségéről. A gyönki fiatalok rendszeres résztvevői a Melinda Tűzoltó Kupa fordulóinak, ahol újra és újra bizonyítják ügyességüket és elkötelezettségüket. Szabó Tamás köszönetet mondott mindazoknak az önkénteseknek, akik szabadidejükből áldozva vállalnak felelősséget közösségükért.

Müller Katalin, a Tamási Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke ajándékkal és jókívánságokkal gratulált a kilencvenéves egyesületnek, majd elismerések átadásával folytatódott az ünnepség. A ceremónia egyik legszemélyesebb pillanatában diáklányok verssel mondtak köszönetet tűzoltó édesapáiknak. Az ünnepi műsort a Szózat zárta.

Domokos József

A jubileumi nap ugyanakkor nem ért véget a hivatalos programmal. Tűzoltó-bemutatók és játékok, gyermekprogramok, zene és esti szórakozás várta a résztvevőket. A rendezvényen a legfiatalabbaktól az idősebb generációkig szinte minden korosztály képviseltette magát.

Kilencven év története elevenedett meg Gyönkön, de a jubileum legalább annyira szólt a jelenről és a jövőről is. Arról a közösségről, amelyben az önkéntes tűzoltói szolgálat nem csupán feladat, hanem generációkon át öröklődő érték: felelősség egymásért, bajtársiasság és tenni akarás a település biztonságáért.

Szöveg: Kilencven éve a közösség szolgálatában

Fotó: Tolna VMKI