Tűzvédelem az aratás idején
Forrás: Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
A nyári betakarítási munkák amellett nagy igénybevételt jelentenek a mezőgazdaságban dolgozóknak, ezen felül igen tűzveszélyesek is. Arra kellő körültekintéssel kell felkészülni, különösen fontos a betakarítási munkálatokban részt vevő erőgépek tűzvédelme, az aratásra, illetve a tarló és növényi hulladékok égetésére vonatkozó szabályok ismerete, betartása. Ezeket az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet tartalmazza.
A vonatkozó szabályokat az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII.5.) BM rendelet tartalmazza.
A mezőgazdasági erő- és munkagépek, illetve az aratás tűzvédelmi szabályai
A szabályok betartása különösen fontos, évente több száz mezőgazdasági tüzet – gabonatábla-tüzet, valamint kazal-, illetve boglyatüzet – kell eloltaniuk a tűzoltóknak.
A kalászos termény betakarítási, szalma-összehúzási és bálázási munkáiban legalább 1 db 21A és 113B vizsgálati egységtűz oltására alkalmas tűzoltó készülékkel és szikracsapóval vagy lapáttal is ellátott erő- és munkagép, valamint egyéb jármű vehet részt, amelynek tűzvédelmi felülvizsgálatát a betakarítást megelőzően az üzemeltető elvégezte. A jármű megfelelőségéről szemle keretében kell meggyőződni. A betakarítási munkák során használt, ötnél több mezőgazdasági járművet érintő műszaki ellenőrzés esetén, annak tervezett időpontját 10 nappal előbb írásban a tűzvédelmi hatóságnak be kell jelenteni. A műszaki ellenőrzésről jegyzőkönyvet kell készíteni, amelynek 1 példányát a járművön el kell helyezni.
Az üzemelő erő- és munkagép kezelője a munkavégzés megkezdése előtt és annak befejezése után közvetlenül és munkavégzést megszakító szünetekben köteles a kipufogó-vezeték és szikratörő műszaki állapotát felülvizsgálni és a rárakódott éghető anyagtól szükség esetén megtisztítani.
A tartalék üzem- és kenőanyagot az erő- és munkagéptől, a kazaltól és a gabonatáblától legalább 20 méter távolságra kell elhelyezni éghető hulladéktól, növényzettől mentes területen.
Erő- és munkagépen, gépjárművön olyan karbantartás, javítás, amely nyílt láng használatával jár, vagy üzemanyag elfolyásával járhat, betakarítással érintett területen és a rostnövénytároló területén nem végezhető.
Munkaszünet idejére az aratógépet, az erőgépet és az egyéb munkagépet a lábon álló kalászos terménytől, a tarlótól, továbbá a kazaltól legalább 15 méter távolságra kell elhelyezni, éghető hulladéktól, növényzettől mentes területen.
Ha a tarlótól ez a távolság nem biztosítható, akkor 3 méter széles szántással vagy tárcsázással kialakított védősávon kívül kell az arató-, erő- és az egyéb munkagépet elhelyezni.
Az aratógépet hajlékony földelővezetékkel, akkumulátorát pedig legalább villamosságot nem vezető anyagú védőburkolattal kell ellátni.
Az erő- és munkagépet, aratógépet a kezelő üzemeltetés közben nem hagyhatja el, egyéb munkát nem végezhet.
A kazalozást végző erőgép a kazlat csak olyan távolságra közelítheti meg, hogy az erőgép égésterméke vagy annak elvezető csöve gyújtási veszélyt ne jelentsen.
A kazalozásban részt vevő erőgépet a ráhullott szalmától, szénától rendszeresen, de legalább naponta meg kell tisztítani.
Az aratást lehetőleg közút, illetőleg vasútvonal mentén kell először elvégezni, ezek mellett legalább három méter széles védőszántást kell kialakítani. Ugyanilyen védőszántást kell készíteni akkor, ha a munkaszünet idejére a kombájnt nem tudják a gabonatáblától, kazaltól legalább 15 méter távolságban leállítani. A munkálatok közbeni dohányzás veszélyeit is fontos szem előtt tartani, gabonatáblán még a járművek, erő- és munkagépek vezetőfülkéiben sem szabad dohányozni. Az aratás idejére a gabonatáblától legalább 15 méterre lehet dohányzó helyet kijelölni, ott vizet tartalmazó edényt kell elhelyezni.
A szalmaösszehúzást és kazalozást végző erőgépek csak olyan távolságra közelíthetik meg a szalmát és a kazlat, hogy az ne jelentsen gyújtási veszélyt, ugyanis az erőgépek kipufogócsöve könnyen lángra lobbanthatja a száraz szalmát. A szabadban összerakott kazlak között legalább húsz méter távolságot kell tartani, vasúti vágánytól legalább száz, közúttól és erdőtől legalább huszonöt méterre kell elhelyezni ezeket.
A tarló- és a növényi hulladék égetésének szabályai
Magyarországon évtizedek óta végeznek tarlóégetést, amelynek egyik oka a monokultúrás termelés. Ez azt jelenti, hogy a gabonavetést követő évben is gabona kerül ugyanazon táblába, így a növény gombabetegségei fokozottabban megjelennek. A gombabetegségek elleni védekezés jelentős mennyiségű növényvédő-szer alkalmazásával jár. Ennek kiváltására alkalmazott olcsóbb módszer a tarlóégetés. A levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) kormányrendelet azonban egyértelműen tiltja a lábon álló növényzet, tarló és növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladék nyílt téri égetését. Ettől az előírástól azonban jogszabály eltérően is rendelkezhet. A kormányrendelet megsértése esetén a tarlóégetés környezetvédelmi bírsággal sújtható.
Ha jogszabály másként nem rendelkezik, a lábon álló növényzet, tarló, növénytermesztéssel összefüggésben és a belterületi, valamint a külterületen lévő zártkerti ingatlanok használata során keletkezett hulladék szabadtéri égetése tilos.
Jogszabály, vagy hatósági kötelezés által engedélyezett égetés során a tarlóégetés 10 ha-nál nagyobb területen csak szakaszosan végezhető, és csak az egyik szakasz felégetése után lehet a másik szakasz felégetéséhez hozzáfogni.
Kiemelten fontos, hogy az olyan füstfejlődéssel vagy lánghatással járó tevékenységet, amely összetéveszthető a valós tűzesettel, az illetékes hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi szervéhez a tevékenység megkezdése előtt írásban be kell jelenteni. A bejelentésnek tartalmaznia kell a tevékenység végzésének időpontját, terjedelmét, földrajzi koordinátákkal, címmel vagy helyrajzi számmal megadott helyét, a kapcsolattartó telefonos elérhetőségét és lakcímét vagy tartózkodási helyét.
Felhívom az égetést bejelentő személy figyelmét, hogy a katasztrófavédelemhez történt égetési szándék bejelentése nem mentesít más hatóságok égetést engedélyező/arra kötelező döntésének, határozatainak megléte alól.
Az OTSZ alapján a következő feltételeket kell betartani:
- az irányított égetés során a tűz nem hagyható őrizetlenül, és veszély esetén, vagy ha az irányított égetést befejezték, azt azonnal el kell oltani;
- az irányított égetés csak úgy végezhető, hogy az a környezetére tűz- és robbanásveszélyt ne jelentsen;
- az irányított égetés befejezése után a helyszínt gondosan át kell vizsgálni, és a parázslást, izzást - vízzel, földtakarással, kéziszerszámokkal - meg kell szüntetni;
- a tarlónak / lábon álló növényzetnek / avarnak / egyéb növényi hulladéknak minden oldalról egyidejűleg történő felgyújtása tilos;
- tarló irányított égetésénél az égetéshez csak a tarlómaradványok használhatók fel;
- lábon álló gabonatábla mellett tarlót égetni tilos.
Az égetés során az alábbi szabályokat be kell tartani. A tarlót egyidőben minden oldalról meggyújtani tilos, biztosítani kell ugyanis a vad elmenekülési lehetőségét. Csak tarlómaradványt lehet égetni, szalmát erre felhasználni tilos. Legalább három méter széles, de facsoportok, erdők mellett már hatméteres védőszántást kell alkalmazni. Lábon álló gabonatábla mellett még védőszántás alkalmazása esetén is tilos tarlót égetni. 10 hektárnál nagyobb területek égetését szakaszosan kell végrehajtani, az egyes szakaszokat védőszántással kell egymástól elválasztani. Egyszerre csak egy szakasz égethető. Az égetés idején a területnagyságától függetlenül a tűzoltásra alkalmas kéziszerszámmal ellátott, megfelelő létszámú, kioktatott személy jelenlétéről kell gondoskodni, és legalább egy mezőgazdasági vontatót ekével, vagy tárcsával a helyszínen készenlétben kell tartani. A tűz őrizetlenül nem hagyható, illetve ha már nincs rá szükség, azt el kell oltani. Az égetés után a területet át kell vizsgálni, és az izzó, parázsló részeket el kell oltani.
A tarlóégetések során a tűzvédelmi hatóság ellenőrzi, hogy megtörtént-e az irányított égetés bejelentése. Az előírások megsértése esetén a terület tulajdonosa, illetve az égetést végző ellen tűzvédelmi hatósági eljárás kezdeményezhető.
A fenti szabályok azért vannak, hogy meggondolatlanság, felelőtlenség miatt ne vesszen kárba az egész éves mezőgazdasági munka, a termés.
Az aratással összefüggő alapvető tűzvédelmi szempontok
Kalászos termény betakarításának helyszínén a tűzvédelmet alapvetően meghatározza:
- a tűzoltó készülékek megfelelősége,
- a mezőgazdasági erő- és munkagépek és egyéb járművek tűzvédelmi felülvizsgálatának elvégzése (jegyzőkönyv, mezőgazdasági járművet érintő műszaki ellenőrzés),
- az erő- és munkagép kipufogó-vezeték, szikratörő műszaki állapota, tisztán tartása,
- a tartalék üzem- és kenőanyagok elhelyezése,
- a munkaszünet idejére vonatkozó gépelhelyezési előírások betartása,
- a dohányzásra kijelölt hely megfelelősége,
- a learatott kalászos termény OTSZ szerinti elhelyezése,
- az OTSZ által előírt területen a védőszántás kialakítása,
- a mezőn összerakott kazal tárolási kialakítása,
- a növényi hulladék OTSZ szerinti égetése.
Kalászos termény betakarításkor a telephely tűzvédelmét alapvetően meghatározza:
- a megfelelő és megismertetett tűzvédelmi szabályzat,
- a munkavállalók tűzvédelmi oktatása és annak nyilvántartása,
- a tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett munkakörök nyilvántartása (jegyzék, kimutatás) és érvényes tűzvédelmi szakvizsgával rendelkező munkavállalók foglalkoztatása,
- a villamos- és villámvédelmi berendezések tűzvédelmi felülvizsgálata és annak igazolása (jegyzőkönyv, minősítő irat),
- a terményszárítás szabályainak betartása.
- a szükséges oltóanyag (oltóvíz, tűzoltó készülék) biztosítsa.
- a tárolási szabályok betartása.
- tűzvédelmi berendezések rendszeres karbantartása.